Frei Tamás igazi arisztokrata. Felsőbbrendű. Ez a gőg lengi át miközben egy-két magyarázó szót koncnak odalök az egyszeri paraszt nézőtábor elé, vagy mikor szkafanderben végigvonul a fertőben a haldokló négerek közt. S ez az übermensch hozzáállás mutatkozik meg akkor is, amikor nyilvánvaló hitelvesztés után a balfenéken való csendes elpárolgás helyett pofátlanul úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

Tamás bátyó igazi seggfreifej. Jól jelzi a hazai viszonyokat, hogy egy ilyen nímand biztos megélhetéshez jut a médiákok háza táján. De hát tudjuk, a jól ismert mondást megfordíthatjuk úgy is, messzire ment ember azt mond, amit akar.

Ő a mi nemzeti Pampalinink, a nagy fehér ember, aki biztos és felettébb biztonságos távolságtartással, gondosan manikűrözött kezeit be nem piszkítva, elénk tárja az olyan egzotikus csemegéket, mint az ebola, a polgárháborúban megcsonkolt libériaiak, vagy épp a Fekete-Afrikát sújtó korrupció. Jól jön ez a vacsi mellé. Mindeközben kissé pajkosan össze is kacsint a paraszttal, nesze neked bazmeg, ezek a niggerek, látod, felettük állunk, örülj. Még büszkék is lehetünk, nemde?

A kisebb-nagyobb csúsztatásoktól nem riad vissza, nem baj, ha az orosz bérgyilkosunk valójában boltos és még csak nem is a határainkon kívül él, ugyanmár. Az se probléma, ha az életveszélyes kalandjai közepette legfeljebb a napi golfedzés kihagyásától kell tartania. Elég ha a parasztok elhiszik.

Őfreisége egy hatalmas féreg. Egy élősködő, akit el kéne taposni. Egy hiteltelen kis pióca, akit egyenesen a valódi mocsokba kéne taszítani. Védőruházat, tiszta víz, oltások és golfklub nélkül, igazi veszélyeknek kitéve.Lehetne belőle reality Győzikéék helyett. Legalább valami hiteleset is láthatnánk tőle, igazi szarral-vérrel, meghunyászkodott, dzsentri allűröktől mentes tekintettel.

S a poshadt vízben, a dzsungel közepén, vérhastól összefosottan remélhetően rátalálnának a kannibál madzsarik.